Kék bagoly - avagy az indián spiritualitás és egy délvidéki lélek találkozása
Hogy Fujkin István művészetét teljességében be tudjuk mutatni, a Felhő(n) Járó művészeti album után szeretnénk a Kék Bagoly képsorozattal megismertetni az érdeklődőket. Ha egyetlen mondattal szeretnénk jellemezni munkásságát, akkor azt kellene mondani, hogy elsőként a zene érinti meg, legyen az dal vagy hangszeres kompozíció, vallja magáról a horgosi származású Fujkin István festőművész, aki 1974-óta készíti zenei ihletésű képeit.
— Kezdetben a zene csak hangfüggöny volt, ami megszűrte, átfésülte a külvilág zajait. Később egyre gyakrabban jelent meg konkrét zenei elem egy-egy képemen. S bár az inspiráció mindig egy meghatározott zenemű, én mégsem tartom puszta illusztrációnak az annak nyomán megfogalmazódó képi világot. Hiszen például a megfestett hangszerek az adott környezetben új életet kezdenek, s némileg újra komponálják azokat a dalokat is, amelyek megszületésüket kiváltották – nyilatkozta egyik interjújában, még pályája elején.
Fujkin István újabb művészi kihívások nyomában települ át Magyarország után Kanadába. A zene ott is tovább inspirálja művei megalkotásában. Művészete, mint “Fujkin’s Music Vision” kezd mind ismertebbé válni.
Kanadában ismerkedik meg az indián kultúrával, s ennek számos eleme, eszköze, valamint spiritualitása, az indiánok történelme, zenei hagyománya elragadják művészi képzelőerejét. Kanadai munkásságának a legérettebb gyümölcse a Kék bagoly című képsorozat, amely új és szokatlan módon kapcsolja össze az indián kultúra és tradíció elemeit a mai ember képi világával. Ezt a képsorozatot a hozzá fűződő zenei inspirációkkal mutatja be 2025. május 29-én 18 órai kezdettel egy vetített képes előadás keretében Fujkin István, a művész.
Egy interjúban a képsorozat kapcsán így nyilatkozott:
— Fölmerült bennem a kérdés, hogy mennyire nyúlhatok én ehhez a kultúrához olyan módon, hogy az ne a szokásos indián romantika legyen, hanem valami más, s a másságában is mennyire lehetek jogosult arra, hogy ezzel foglalkozzam? Azután végül úgy gondoltam, hogy vajdasági származásom adja azt a lehetőséget, hogy részben legalábbis meg tudom tapasztalni azt, hogy milyen idegennek lenni saját szülőföldünkön. Nem kellett csak elképzelni, hogy nekik ez milyen lehetett, hanem picit meg is tapasztaltuk, bár a mi sorsunk nem hasonlítható össze teljesen az övékével, hisz még a mai napig is érezhető az elnyomás az irányukba. Ez a tény azonban már megadta nekem azt a jogot, hogy úgy nyúljak a témához, amitől az sajátos formát kap.
Mindenkit szeretettel várunk!